A Tefal és a partnerei minden nap a fejlődésért és a valós eredményekért dolgoznak.
Tiszteljük a közös értékeket: a fenntartható fejlődést, az esélyegyenlőséget, a mindenki számára kiegyensúlyozott táplálkozást, a felelős fogyasztást.
Az új kihívásokra válaszul, a Tefal a fenntartható fejlődés érdekében öt prioritást határozott meg:
Először is a Tefal ügyel arra, hogy a termékek az etikai alapelvek betartásával készüljenek a saját gyárakban és a beszállítóknál is.
Emellett a Tefal felelős emberierőforrás-politikát dolgozott ki, a hátrányos megkülönböztetés kizárása és az emberek iránti tisztelet jegyében. Ennek keretében a Tefal kiemelt figyelmet fordít a munkahelyek biztonságára.
A harmadik prioritás a közösségek támogatása. A Tefal a tevékenysége által érintett régiókban felelős gazdasági szereplőként működik, segíti a helyi vállalkozások bővülését, de a helyi szervezeteket is a kirekesztés elleni küzdelemben, illetve részt vesz pl. a táplálkozással és az egészséggel kapcsolatos nyilvános vitákban.
A mai fogyasztók számára a termékek kiválasztásakor fontos szempont az egészség és a biztonság. A Tefal termékek ennek megfelelően csúcsminőségűek és tartósak, egészséges és ízletesek ételek elkészítésére alkalmasak.
Végezetül: a Tefal a termékek teljes életciklusa során figyelmet fordít a környezetre, az előzetes kutatásoktól az élettartamuk végén történő feldolgozásig, beleértve a gyártást, a szállítást és a használatot.
Hisszük, hogy piacvezetők lehetünk a háztartási eszközök gyártásában, még úgy is, hogy közben nagy hangsúlyt fektetünk olyan fontos értékekre, mint pl. a társadalmi, környezetvédelmi és gazdasági alapelvek.
Lent található néhány példa a tevékenységünkre.
Az ételkészítés nem egyszerűen a hozzávalók összekeverését jelenti. Alapvető fontosságú, hogy mivel és hogyan készítjük el az ételt. Az egészséges főzés elsajátításához tudni kell, hogy hogyan lehet megőrizni a hozzávalók tápanyagértékeit és tulajdonságait (íz, szerkezet, illatok). Ehhez eredeti és minőségi eszközökre van szükség.
Az egészséges és kiegyensúlyozott étrendhez három fő tényezőt kell figyelembe venni:
A Tefal serpenyők által híressé vált tapadásgátló bevonat miatt egyáltalán nincs szükség olajra, ami kiemelt jelentőségű az ételkészítésben. A Thermo-Spot technológia segítségével Ön is a hőmérséklet beállításának mesterévé válhat, és tökéletes ételt főzhet. Profi szakács lehet Önből! Edényeink nem utolsó sorban kivételesen ellenálló kivitelűek is.
Ma, amikor a fogyasztók soha nem látott figyelmet fordítanak az egészségre és a környezetre, ökológiai tájékoztatónk ad garanciát arra, hogy a termékeink tapadásgátló bevonata biztonságos.
Büszkék vagyunk a kitűzött céljainkra!
A Groupe SEB minden telephelye, a Tefal üzemeit is beleértve, megfelel az ISO 14001 szabványnak.
Minden új ipari vagy logisztikai szervezetet specifikus elemzésnek vetünk alá a megfelelőség érvényesítése, illetve elérése érdekében.
A Tefal első számú gyára a franciaországi Rumilly-ban található; itt évente 45 millió terméket állítanak elő.
Fejlesztési kampányunkkal arra törekszünk, hogy évről évre csökkentsük a környezeti hatásokat.
Ökotudatos stratégiánk keretében egyik serpenyőnkön életciklus-vizsgálatot végeztettünk, amelyet az ENSAM (Ecole Nationale Supérieure des Arts et Métiers) hajtott végre és a QUANTIS validált.
Így bebizonyosodott, hogy ha figyelembe vesszünk a termék tartósságát is, és feltételezzük, hogy a két termék ugyanolyan körülmények között készült, akkor egy Tefal tapadásmentes serpenyő egy kerámia bevonatúnál sokkal kisebb környezeti hatással bír.
Célunk, hogy tartós, a fogyasztót hosszú ideig kiszolgáló termékeket gyártsunk, melyek boldogsággal és finom ízekkel kényeztetik el Önt és szeretteit, s emellett megőrzik bolygónk egészségét is.
2010 óta minden évben bevezetünk új termékcsaládokat, melyekkel az UNICEF élelmezési projektjeit támogatjuk.
A Tefal minden egyes ilyen termék értékesítésekor legalább 1 eurót ad az UNICEF-nek.
A pénzt alultáplált gyermekek megsegítésére használják fel gyógyító élelmiszerek és kiegészítők biztosításával, valamint speciális ellátással, szüleiket pedig a helyes táplálkozási szokásokra tanítják.
2010 óta 1,5 millió eurót adományoztunk az UNICEF-nek, amiből 2011-ben madagaszkári, majd a következő évben indiai és dél-afrikai gyermekeket segítettek.
2013-2014-ben a program Burkina Faso-i alultáplált gyermekek támogatására irányul.
Ön is hozzájárulhat az alultáplált gyermekek támogatásához, ha vásárol az UNICEF-együttműködés céljait szolgáló termékeinkből.
A Tefal olyan termékeket fejleszt, melyekkel kitűnő ételeket készíthet a szeretteinek.
Hozzájárulunk bolygónk is, ezért teljesen újrahasznosítható termékek széles skáláját kínáljuk.
2010-ben indítottuk el környezetbarát politikánkat a környezettudatosság és a gasztronómia összekapcsolásával.
Az új Natura termékcsalád 100%-ban újrahasznosított alumíniumból, az Enjoy spatulák pedig 95%-ban újrahasznosított anyagból készülnek.
Továbbra is vezetünk be környezettudatos termékeket: büszkén jelentjük be első 100%-ban újrahasznosított alumíniumból készült sütőedény-termékcsaládunkat.
A 100%-ban újrahasznosított alumínium 3 fő előnye:
A Tefal úgy döntött, hogy kiáll a Földért, és meg kívánja őrizni természetes erőforrásait.
Az újrahasznosított alumíniummal hozzájárulunk bolygónk védelméhez!
Keresse meg Tefal terméke használati utasítását
Kapjon választ a kérdéseire
Tanácsadóink rendelkezésére állnak